Nincs utánfutó Knott nélkül!
Minden alkatrész egy kézből.

Autóflex-KNOTT Kft., a zöldülő vállalat

Napjainkban még fontosabb a környezetünk védelme, mint valaha. A saját bőrünkön érezzük a nyári nap egyre perzselőbb sugarait, együtt kell élnünk az egyre gyakrabban fellépő aszályokkal, az enyhe telekkel, alkalmazkodnunk kell az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyokhoz. Közös érdekünk, hogy megpróbáljuk megállítani a negatív folyamatokat. Cégünk, a lehetőségeihez mérten, mint Kecskemét egyik legnagyobb vállalata, nagy hangsúlyt fektet a környezetünk védelmére. Ezért is csatlakoztunk 2023 tavaszán Kecskemét 15 jelentős vállalatával közösön a Kecskemét Városi Környezetvédelmi Kartájához.

Kecskemét Városi Környezetvédelmi Karta

A 16 résztvevő vállalkozás vállalta, hogy közösen lépünk fel Kecskemét környezeti adottságainak megőrzése és jobbítása, illetve Kecskemét Megyei Jogú Város Klímastratégiájában foglalt stratégiai célok elérése érdekében. A fő célok között szerepel a zöldítés, a vízvisszatartás. Az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy 2030-ig 40 százalékkal csökkentsük a CO2-kibocsátást a város területén. A csatlakozó vállalatok vállalták, hogy a maguk területén ezt megteszik.

 

Az Autóflex-KNOTT Kft. eddigi eredményei

Városunk jövője mindenkinek fontos, így nem lehetett kérdés, hogy mi is csatlakozzunk az „Összefogás a jövő Kecskemétjéért”-hez. Telephelyünkön, a nyugati ipartelep egyik legnagyobb területű üzemcsarnok rendszerében, hatalmas mennyiségű energiát fogyasztunk. Az egyik legfontosabb partnerünk a felhasznált energia csökkentésének terén a japán YAMAZAKI MAZAK CORPORATION, röviden „A” MAZAK. A távol-keleti cég alapfilozófiája a „zöld vonal” messzemenőkig történő kihasználása. Számos területen értünk már el eredményeket, amelyek hozzájárulnak a kitűzött célok eléréséhez, például:

  • LED világításrendszerek használata,
  • megújuló energiák felhasználása a gyártás során
  • hibrid/elektromos autók használata,
  • 2 db saját elektromos autó töltő üzemeltetése,
  • csökkentettük a postára járást, sőt magát a postaköltségeket is
  • a kartondobozokat igyekszünk újrahasznosítani, többször felhasználni,
  • a számlák is szinte csak e-mailben „utaznak”,
  • a belső dokumentumok küldése tárolása is jórészt elektronikus úton történik,
  • meglévő gyártóberendezéseink felújításánál fontos cél, hogy csökkentsük az energiafelhasználást,
  • új beruházásoknál szintén alapelvárás a lehető legnagyobb energiahatékonyság elérése,
  • célunk az üzemegységek, irodaházak hűtő-fűtőberendezéseinek folyamatos korszerűsítése. Ilyen pl. a ráfutófék hegesztő üzem füstelszívásának korszerűsítése hőszivattyús klímával,
  • a 2022-23-as években üzembe állítunk egy jelentős kapacitással rendelkező napelemrendszert.

Bár törekvéseink jelentős erőfeszítést igényelnek, hisszük, hogy meg kell tennünk annak érdekében, hogy unokáinkra és az ő unokáikra is élhető, fenntartható bolygót hagyhassunk.